Blue Lagoon Csincsilla és Törpesün Kennel
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Ismerkedés a törpesünnel

A kezdetek

 

Mivel Brenda az első törpesünöm, akivel még csak ismerkedünk, így én is csak tanulgatom a tartásukat, ezért itt egy elég általános kis leírás fog szerepelni, de ahogy növekszik a tudásom és a tapasztalataim, úgy fog bővülni itt is a tartalom.

Több éve kacérkodok a törpesün tartásának a gondolatával, de 2018 elején körvonalazódott, hogy készen állok rá, viszont ha már belefogok, akkor normális helyről, egy egészséges állatkát szeretnék, így megnéztem több tenyészet honlapját, különféle sünis csoportokat, de a nagy része már az első körben lemorzsolódott, hiszen ahol éppen 30 elvihető kölyök van, és havi szinten még ugyanennyi, az nekem inkább nagyüzemi termelés, szaporítás, pénzhajhászás, vagy nevezzük bárminek, de semmiképp nem nevezném minőségi, felelősségteljes tenyésztésnek. Nagyvonalakban 10-12 olyan tenyészetet találtam az országban, ami szimpatikus volt, ebből 3-nál jutottam el oda, hogy írjak is nekik, de mindenhol hosszú várólista, volt ahol 1 év is, így nyitva hagytuk a kérdést. Végülis kikötöttem a Magyar Törpesüntartók és Tenyésztők Egyesületénél, az ajánlott tenyésztőknél, és az ő facebook csoportjuknál, ahova be is léptem. Gyűjtöttem az infókat, tanácsokat, aztán bő 2 hónapnyi informálódás után szembe jött egy kép, három icipici, kb 2 napos tüskés babáról egy tenyészetben, akik gazdikeresők lesznek. Tudtam, hogy megvan "az igazi", gyorsan írtam is a tenyésztőnek. Mivel ekkorra már az is körvonalazódott, hogy belekóstolnék a süntenyésztés világába, így megírtam neki ezt a szándékomat is, és a kiszemelt kicsi alkalmasnak is bizonyult a tenyésztésre, így le is foglaltuk őt márciusban. És így jutottunk el odáig, hogy Brenda (Alag-Dombi Orderly) május elején hozzánk költözött! :)

Az első 3 hetünk kicsit rögösre sikerült, mert iszonyatosan megviselte őt a költözés, nem volt hajlandó semmit enni, bélgyulladása lett és legyengült, lefogyott 50 grammra, és ennek tetejébe még 2x hibernált is, szóval rögtön mély vízbe kerültünk. Tenyésztőjével és az állatorvosunkkal egyeztetve elkezdett antibiotikumot kapni, naponta kétszer kellett őt injekcióznom, de a második nap estére eljutottunk odáig, hogy egy fél szem tápot hajlandó volt megenni. Másnapra már 2 szemet, és innen felfelé ívelt az állapota, a 10 napos antibiotikum kúra végére már 120 gramm körül mozgott a súlya, de a probiotikumt 3 hétig adtuk azért neki, hogy a bélflórája is helyre rázódjon.

2018 augusztusban vittük el az első kiállítására Ősagárdra, ahogy nagyon szép eredményt ért el, növendék nőstény kategóriában I. helyezett lett, illetve megkapta a tenyészthető minősítést is. 2018 októberben Pilisborosjenőn növendék nőstény kategóriában I. helyezett lett, és megkapta a kiállítás legszebb sötét színű sünjének járó díjat is. További eredményeit a "Sünjeink" menüpontban olvashatjátok.

2019 februárjában költözött hozzánk második sününk Alag-Dombi Independence személyében, aki sajnos nagyon kis ideig lehetett csak velünk, egy több napon át húzódó hibernálás végére, amikor már éjjel és nappal is 1-2 óránként ébreszettem, sajnos feladta a harcot, most már az örök lisztkukacmezőn nassol.

2019 júliusában érkezett meg hozzánk Alag-Dombi Mystique, gyönyörű foltos kislány, remélem, sok szép foltos kis sünnel ajándékoz majd meg, addigis lelkesen visszük majd kiállításokra, az első lehetőség alig 1 héttel a hozzám kerülése után Ősagárdon volt, ahol kölyök nőstény kategóriában II. helyezést ért el.

 

 

 

Az afrikai fehérhasú törpesün

 

Hazánkban az elmúlt 10 évben egyre gyakrabban találkozhatunk házikedvenként tartott törpesünökkel. Az afrikai fehérhasú törpesün közel 100 színváltozatban fordul elő, egyszínű, foltos, és különböző maszkos színváltozatok is léteznek. A fehérhasú sün az emlősök osztályának a sünalakúak rendjébe, ezen belül a sünfélék családjába tartozó faj. Tudományos neve Atelerix albiventris.

Éjszakai állat, elsősorban rovarevő. Tartásukhoz az ideális hőfok 21-24 fok között van. A törpesün rovarevő, testhossza 15-23 centiméter, kifejlett tömege átlagosan 250-550 gramm. Fogságban általában 3-9 évig él.

Megvan a képessége a téli alvásra, a hibernálódásra, de ez végzetes lehet számára, mert nem ébred fel belőle. Főleg a frontváltozásoknál jellemző, hogy a sün hibernálódni akar, ilyenkor többször is nézzünk rájuk! Ha a sün hibernálódni kezd, akkor az érintésre alig reagál, lábai, hasa hidegek, légzése teljesen lelassul. Ilyenkor mihamarabb fel kell őt melegíteni, infralámpával, vagy hajszárítóval alacsony fokozaton, hogy ne égesse. A felébresztett sün lassan, akadozva, dülöngélve jár, ételt és italt nem igazán fogad el. Amint magára hagyjuk, hajlamos újra visszaaludni, ezért a hibernáció után már jobban lévő sünre is érdemes 1-2 óránként ránézni, megébreszteni, ha lassabban lélegzik vagy elkezd hűlni, akkor további melegítés szükséges. Van olyan egyed, aki 1-2 óra alatt jól lesz a hibernáció után, de van, amelyiknek 1-2 nap is szükséges.

A hím és nőstény állatokat külön kell tartani! A törpesünök már 10 hetesen ivarérettek, de csak 5-8 hónapos koruk körül lesznek alkalmasak az utódok felnevelésére. Vemhességi idejük 35 nap, utódjaik száma 1-10 között lehetséges, átlagosan 2-5 db kölyök születik. A kicsiket 6-7 hetesen lehet elválasztani az anyától.

A sünök laktózérzékenyek, így tej, vagy bármilyen tejtermék adása szigorúan tilos, mert hasmenésük lesz tőle. A kedvencként tartott állatok táplálása prémium minőségű felnőtt kutyatáppal történik, ebből tudják a legtöbb tápanyagot hasznosítani. Emellé kell kiegészítésképpen élő eleséget is adni nekik, pl liszkukacot, tücsköt, stb., tojást, halat, vagy csirkehúst is. Sok hobbitartó eteti a sünt alutasakos vagy konzerves macskaeledellel, de ez nem megfelelő eleség a számukra. Friss víz is folyamatosan legyen előttük, nálunk Jana babavizet kapnak, de megfelelő lehet a szénsavmentes ásványvíz is, vagy a tisztított víz is nekik. 

A sünöknek szükségük van külső-belső parazitamentesítésre is havi rendszerességgel. Erre a bevált szer a Stronghold csepp, amit a tüske-választékukba kell cseppenteni.

Ha a sün megijed, akkor hirdelen összegömbölyödik, tüskéit minden irányba kimereszti, és ha hozzáérünk, akkor puffogva próbálja megijeszteni az "ellenséget". Ilyenkor beszéljünk hozzá nyugodt hangon, kínáljuk finom jutalomfalattal, és hamar rájön, hogy nem akarjuk bántani. Jutalomfalatként olyat adjunk, ami mentes az ízfokozóktól és az adalékanyagoktól, és laktózmentes. Ha a sünink kézhez szokik, akkor nem fog puffogni vagy fújtatni, hanem érdeklődően jön a kezünk felé, tüskéit lesimítva tartja, és kíváncsian szimatolja a körülötte zajló dolgokat. Szeretnek bevackolni az ember ruhájába, pulcsiujjába, könyökhajlatba, és ott pihengetni akár órákig is, ennek a kis leírásnak az elkészülése közben is Brenda itt szuszog a pulcsimban :)

Ha sünt választunk házikedvencnek, akkor az alábbi felszerelésekre lesz szüksége kedvencünknek:

  • ketrec vagy fából épített terrárium
  • házikó, bújócső, bújózsák
  • etető és itató tálka, esetleg golyós itató
  • almos tálca, megfelelő alommal (forgács vagy papíralom)
  • amennyiben a lakásban nincs elég meleg (21-24 fok), melegítésről is gondoskodni kell kerámiaégő vagy fűtőlap formájában (az infralámpa nem jó, mert minden baktériumot kiöl a sün helyén, úgymond steril közeget teremt)

A sün számára megfelelő eleség:

  • szuperprémium/prémium minőségű felnőtt kutyatáp (Hill's mini adult csirkés ízben, vagy Happy Dog mini adult csirkés ízű táp)
  • élő eleség (lisztkukac, gyászbogár lárva, viaszmoly lárva, tücsök, sáska, napos egér ezek kiegészítésképpen a táp mellé)
  • húsok (csirkemell, pulykamell, sprotni, lazac, főzve pedig csirke máj és szív)
  • zöldségek (sütőtök, uborka, cékla, sárgarépa)
  • tojás (olaj és só nélkül elkészítve rántottának)

 

A sünnek a megfelelő táplálás mellett alapvetően nincsen szüksége vitaminokra, ha beteg, vagy legyengül, vemhes, vagy szoptat, akkor lehet nekik vitamint pótlást adni, pl. Cebion csepp a C-vitamin pótlásra, Vetri DMG roborálásra.

 

 

 
Blue Lagoon

 
Linkek
 
Számláló
Indulás: 2009-08-25
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.